Összekacsintott Zelenszkij és Merz: olyan fegyvereket gyártanának, amikkel Moszkvát is célba vehetik

2025. május 28. 21:13

A döntés biztosan nem segíti elő a konfliktus békés rendezését.

2025. május 28. 21:13
null

Akár 2500 kilométeres hatótávolságú rakéták és cirkálórakéták gyártását is lehetővé szeretné tenni Németország Ukrajna számára, hogy az orosz területen lévő célpontokra is csapást tudjon mérni – erről tárgyalt Friedrich Merz német kancellár ás Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Guardian beszámolója szerint a német fővárosban.

A két ország védelmi miniszterei által május 28-án, Berlinben aláírt szándéknyilatkozat szerint

a gyártás ukrán területen történne, az ehhez, illetve a karbantartáshoz szükséges alkatrészeket és eszközparkot pedig Németország biztosítja majd.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem lesznek lőtávolság-korlátozások, így Ukrajna teljes mértékben megvédheti magát, még a saját területén kívül eső katonai célpontokkal szemben is”

– jelentette ki Merz, aki nem kommentálta azokat a találgatásokat, amelyek szerint Németország esetleg Taurus rakétákat telepítene Ukrajnába.

A két vezető kijelentette: meggyőződésük szerint mindent megtettek a konfliktus diplomáciai úton történő rendezésére. Szerintük azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök nem érdekelt a vérontás megszüntetésében.

Merz emellett várhatóan több milliárd eurós támogatási csomagot ajánl fel Zelenszkijnek, amely további fegyverkezésre ad lehetőséget Ukrajnának.

Volodimir Zelenszkij és Friedrich Merz Berlinben
Forrás:  AFP

Belpolitikai mentőöv?

A megállapodással Friedrich Merz – némileg abszurd módon – azokat a belpolitikai, illetve saját kormányából is érkező vádakat igyekszik kivédeni, amelyek szerint

háborús uszítóként” politikájával veszélybe, sőt egyenesen a fegyveres konfliktus szélre sodorja Németországot.

Új orosz offenzíva készül

Volodimir Zelenszkij arra figyelmeztette a német kormányfőt, hogy Oroszország újabb nagyszabású katonai támadásra készül.

Az ukrán elnök szerint a keleti nagyhatalom ezúttal

a Szumi régióban vont össze 50 ezer főnyi támadó alakulatot.

Ez az a térség, amellyel kapcsolatban Putyin korábban egy ütközőzóna kialakításáról beszélt.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: KEPD–350 Taurus német–svéd légi indítású robotrepülőgép. Fotó: AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Beszélgető
2025. május 29. 15:45
Tetves nácik szépen egymásra találnak... Mint 80 éve egyszer már. Ideje újra összefogni az oroszoknak az amcsikkal.
alenka
2025. május 29. 13:38
A gyártás tetthelye ukiiiikiiikriiiijniii, ez örvendetes hír, így már biztos vagyok benne, ezek a rakéták célba sosem érnek. Putin előre!
Obsitos Technikus
2025. május 29. 10:21
Rá fogtok baszni nyemecek.
Squalline
2025. május 29. 09:37
Mostmár csak egy komplett műholdas rendszer kell hozzá. Biztos kész lesz valamikor, csak a német és ukrán űrhajósoknak sok a dolga, épp a szomszédos galaxist foglalják el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!